Amikor valamire nagyon vágyunk, képesek vagyunk akár éveket is várni...
Kedves Csipke!
Amikor valamire nagyon vágyunk, képesek vagyunk akár éveket is várni. Én így voltam Veled. Több, mint egy éve láttalak meg és eldöntöttem, hogy találkoznunk kell. Egy év alatt rengeteg dolog történt az életemben és egyetlen biztos pontként Te maradtál és a Veled való találkozás. A lelkemben már tudtam, hogy úgy fogsz köszönteni, mintha ezer éve ismernél, barátsággal és szeretettel.
A találkozás olyan volt, mint amikor az ember lelke megérkezik a békébe. Úgy fogadtál, hogy még a nap is kisütött. Ismerkedtünk egymással és átölelted a szívem. Együtt néztük a naplementét és együtt csodáltuk az éjszaka fényeit és nyugalmát. Éjjel őrizted az álmom. A reggel úgy ébresztett, hogy még a hűs reggeli szélben is melegítetted a lelkemet.
Túrákat terveztem, de nem tudtam a nyugalmadból kiszakadni, hát itt maradtam, és Te megmutattad a csodákat itt: a bazaltorgonákat, a végtelen szőlősorokon roskadozó fürtöket, a "túlpartot", csak kattogott a Nikon a kezemben. Kérted, hogy zárjam ki a világot, így a Te világod tartott és vezetett, nyugtatta a lelkem, mert így vigyáztál rám. Kávét ittunk és olvastunk együtt és megtanítottál Veled együtt lélegezni és csodálni az életet és a nyugalmat.
El kell válnunk, de már most tudjuk, hogy találkozunk még, hogy nézünk még együtt napfelkeltét és hallgatjuk a tücsök ciripelést, a madarak csiripelését és a lágy szél suhogását.
Köszönöm, hogy beszélgethetett a lelkünk.
Kedvesek! Mérhetetlen hálával köszönöm, hogy itt lehettem, igazi csodahely a Csipke, valódi "lélek-paradicsom".
Már most tudom, hogy jövünk még, mert ezt az érzést, ami itt hatalmába keríti az ember szívét, újra és újra meg kell élni! Most magammal viszem ezt az érzést, mert erőt ad jó darabig...
Ezek voltak Hajni vendégkönyvünkben hagyott sorai...
Az első posztjaim egyikében írtam, hogy a Somló szerelem, szerelem első látásra. A legnagyobb boldogság számomra, ha Ti, a vendégeim is ugyanezt érzitek a nálunk töltött idő alatt. Boldog vagyok, hogy ezt a Csipkén keresztül át tudom adni, meg tudom mutatni Nektek. És nagyon-nagyon hálás vagyok, mikor az érzéseitek így megosztjátok velem.
Te emlékszel? Melyik volt az utolsó meghitt pillanat?
Már nem is emlékszünk, milyen csak kettesben lenni. Lehet, hogy nem is tudunk már mit mondani egymásnak...
Csak élünk egymás mellett, megyünk a dolgunkra, megoldjuk az aktuálisan égető problémákat, neveljük a gyerekeket, visszük őket iskolába, óvodába, edzésre, zeneórára, ott ülünk minden egyes szülőin. És este, miután mindenki evett, minden házi feladat kész, minden be van pakolva, kimosva, lecke kikérdezve, hullafáradtan talán egy "jóéjt" puszit nyomunk egymás arcára.
És talán már nem is tudjuk, ki az aki mellettünk alszik. Mi jár a fejében, mit szeretne valójában, mi csalna mosolyt az arcára, hogyan fogná a kezünk, ha éppen nem háromfelé rohanna ő is... Milyen az ölelése, milyen a karjaiban elaludni? Már nem emlékszünk rá...
Pedig hidd el, csodálatos! Épp ezért alszik melletted, ezért veszi ki a kezedből este a mosogatószivacsot, ezért fut-szalad ő is a gyerekkel, rohan be a boltba holtfáradtan a munka után.
Hiszen ezeket az érzéseket már egyszer mind-mind átéltétek EGYÜTT. Ott van minden érzés köztetek, minden pillanatban, csak nincs időtök újra megélni, közösen újra felfedezni, megtalálni.
Akkor MOST van itt az ideje, hogy újra megtaláljátok egymást, az egymáshoz vezető utat. Hogy beszélgessetek, kéz a kézben nézzétek a csillagokat, megigyatok néhány pohár bort a tűz mellett ülve és együtt csodáljátok a lángok táncát. A hegyen sétálva nagyokat hallgathattok és nem azért, mert nincs mit mondani, hanem azért, mert tudjátok, hogy mindketten ugyanarra gondoltok: Megérkeztünk és most jó...
Találjátok meg és szeressétek egymást újra! Én pedig válrak Benneteket erre a pár napra, hiszen a Csipkét pont ezért, pont Nektek álmodtam meg.
Honnan és hová?
"Ha rövid időre is, néha nem árt megtorpanni, hátranézni,m nyugodtan áttekinteni a megtett utat, és talán - miért is ne? - örülni neki, hogy eljutottunk idáig."
- Joge Bucay -
Minden alkalommal, ha megállok a Csipke lépcsőjén, eszembe jut, mikor először jöttem fel rajta. Hogy mennyire elvarázsolt a környezet, hogy az első percben éreztem, tudtam: megérkeztem.
És ez mind a mai napig tart. Mikor körülnézek eszembe jut, hogy mennyire szerettem volna akkor ezt a lépcsőt, a kis házat, a birtokot. Azóta sem telik el úgy nap, hogy ne lennék végtelenül hálás, hogy az enyém lehet.
Azóta is itt várlak Benneteket, ezen a lépcsőn, mosolyogva és óriási hálával a szívemben, hogy Ti épp annyira szeretitek a Csipkét, mint én.
Ember tervez, Isten végez
Szokták mondani: Ember tervez, Isten végez...
Amikor először láttam a Csipkét, tudtam, hogy el kell jönnöm. Remek döntés volt.
Mikor már körvonalazódott az út, nagyon izgultam, hogy milyen lesz, de maga a CSODA volt. Jelen volt a CSODA!
Köszönöm, hogy itt lehettünk és átélhettük
- a csendet
- a természetet
- a közös reggelit
- a finom borokat
- a napot
- a kádat kint
- a szellőt
- a verseket
- a zenét
- az őzet
- a Csipke összes apró szépségét.
Köszönöm Balázsnak, aki csodássá tette ezt az egész mini holidayt, és volt olyan bátor, hogy egy hónap után beleugrott velem ebbe a kalandba. Szerintem jól sikerült...
Ezek voltak Bori vendégkönyvünkben hagyott sorai...
És hogy én mit éreztem, mikor Bori sorait olvastam?
Nincs annál jobb érzés, mint amikor az ember valóban azzal foglalkozhat, amit igazán szeret. Ha a munkája nem csupán munka, hanem tényleg szerelem.
Igazán hálás vagyok a sorsnak, hogy megálmodhattam és megvalósíthattam magamnak azt a munkát, hivatást, ami mindig mosolyt csal az arcomra. Akkor is ha akadnak nehézségek, ha fáradt vagyok, ha csak álmodozom a pihenésről. Mert minden egyes vendég, az ő köszönő szavaik, egy-egy ölelésük távozáskor napról-napra megtölti a szívemet ezzel a szerelemmel.
