• Menü
  • Nyitólap
  • A Csipke
    • A Csipkéről
    • Kutyabarát ház
    • Rólunk
    • Vendégeink szerint
    • Blog
    • Somlóhegy
    • Gyakori kérdések
    • Házirend
  • Árak
    • Árak
    • Add ajándékba!
  • Galéria
  • Kapcsolat
  • Foglalás
Csipke Somló Csipke Somló
Vendégeink szerint

Vendégeink szerint

Bakancslistás hely volt nekem a Csipke, de még a vártnál is többet adott.

Minden nap felfedeztünk egy újabb részletet a házban és a kertben. Igazi világ elől elbújós kuckó. Tökéletes hely a lelassulásra és teljes kikapcsolódásra. 

A panoráma pedig, minden irányban csodálatos! 

csipke_logo_fekete-kicsi

Ha lenne vendégházam, pont ilyennek álmodnám meg, mint amilyen a Csipke.

Több, mint ház. Odafigyelés, gondoskodás, szeretet. A Somló és a sok megfáradt lélek szeretete. 

Nagyon jó volt itt, otthon lenni.

csipke_logo_fekete-kicsi

A 10. házassági évfordulónkat jöttünk ünnepelni, de sokkal többet kaptunk egy meghitt hétvégénél! A Csipke segít visszatalálni legbensőbb önmagunkhoz.

Megérkeztünk, lepakoltunk és már tudtuk, hogy felesleges minden, amit magunkkal hoztunk, mert itt nincs szükség semmire, csak nyitott szívre. Ha az megvan, időtúli pillanatokkal ajándékoz meg minden, amerre csak nézel.

Köszönjük! Egy csoda volt! Jövünk még!

csipke_logo_fekete-kicsi

A Csipke azt nyújtotta, amit vártunk.
Az itt töltött napok nyugalmat és elcsendesedét biztosítottak, melyre már nagyon vágytunk. A házikó kényelme és hangulata, valamint a Somló levegője és látványa ideális feltöltődést garantált. Lelkünkben megnyugodva, testünkben feltöltődve vágunk a mindennapokba.

Kellemes emlék marad szívünkben az itt töltött négy nap. Hálásan köszönjük a figyelmes kiszolgálást!

csipke_logo_fekete-kicsi

Három szó, három érzés kavarog bennem, bennünk az itt töltött 5 éjszaka után. 
Alázat: a természettel szemben, ami ezt a hegyet itt hagyta nekünk mementóul, hogy mindig tudjuk, mennyire kicsik, tőle függők vagyunk.
Tisztelet: az alkotó embernek, aki a hegy oldalában ezt a csodát - beleértve a Csipkét is - létrehozza, pompájában tartja, szüreteli kincseit.
Öröm: hogy pár napra részévé válhattunk ennek általad, a Csipke által.

Kívánjuk, hogy sose add lejjebb, sose bizonytalanodj el. Van helye ebben a világban a "Csipkeségnek".

csipke_logo_fekete-kicsi

Nagyon szépen köszönjük Neked ezt a fantasztikus helyet! Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt kiszakadni egy kicsit a rohanó hétköznapokból egy olyan helyre, mint a Csipke, ahol nyugalom, csend és béke van.
Örülünk, hogy álmaidban ismét jutott hely nekünk, még sok ilyen álmot kívánunk! Mindent hálásan köszönünk! Még biztos, hogy visszatérünk!

csipke_logo_fekete-kicsi

Imádtuk az ittlétünk minden percét. A Csipkében harmónia, nyugalom, csend és békesség honol. Imádtuk a kis házat, imádtuk a berendezését, a kilátást, a környezetet.
A Somló gyönyönyörű, a borai kiválóak. Ede bácsi vendégszeretete méltán híres és a borai is nagyon finomak.
Sajnáljuk, hogy most itt kell hagynunk ezt a nyugalmat és vissza kell térnünk a város rohanó világába, zajába, de még majd visszatérünk, akkor már több napra.
Gratulálunk ahhoz, amit itt teremtettél, a továbbiakban is teljesítsd minden álmod, mert amiket álmodsz az borzasztó nagy érték!

csipke_logo_fekete-kicsi

Meseszép volt. Haza sem akartam menni! 
Minden bútoron, a praktikusan, átgondoltan és nem utolsó sorban szépen elhelyezett tárgyakon, a profi kommunikációdon, amin átüt az odafigyelés, a meglepi naspolyán, az általatok készített finomságokon keresztül minden helyzetben egy varázshelyen éreztük magunkat. Szeretnénk még visszatérni!
Mindent köszönünk!

csipke_logo_fekete-kicsi

Hálásak vagyunk ezért a 4 napért...
Ezt a vidéki, somlói, "magyar-olaszos" érzést eddig még sehol sem tapasztaltuk! 
Az idő kegyes volt hozzánk. 
Az első reggeli napon úgy éreztük magunkat, minha Isten tenyerén ébredtünk volna.
Nagy hálával és végtelen szeretettel köszönjük!

csipke_logo_fekete-kicsi

Gratulálok ehhez a csoda házhoz!
Tökéletesen sikerült minden kis finom részlettel kiemelni a lelkét.
Nagyon örülök, hogy életem ezen fordulópontján itt léphettem át a 65-öt. Elengedhettem a feszültségeket, túrázhattam, átgondolhattam, hogy merre tovább...
Jó lenne őszi pompájában újra látni a helyet. Remélem, még találkozhatok a Csipkével!

csipke_logo_fekete-kicsi

Varázslatos hely, csak gratulálni tudok!
A kis ház, fürdő és udvar minden része ízlésesen kialakítva, kedves dekorációkkal tarkítva.
Ez tényleg az a hely, ahol maximálisan újratölthetők az ember energiakészletei. 
Nehéz megtalálni a megfelelő jelzőket... Csodás volt! Köszönjük!

csipke_logo_fekete-kicsi

Felejthetetlen napokat töltöttünk ebben a bájos, békés, nyugodt kisházban.
Minden percét élveztük, minden zeg-zugát felfedeztük és beleszerettünk.
Már most várjuk a következő találkozást. A viszontlátásig minden jót kívánunk sok-sok szeretettel!

csipke_logo_fekete-kicsi

Köszönjük hogy egy ilyen csodás helyen tölthettünk néhány napot!
A házikó egyedi, magával ragadó hangulata és a környezete is nagyon tetszett.
A Somló gyönyörű, a borok isteniek.

csipke_logo_fekete-kicsi

Köszönjük ezt a mesebeli néhány napot! Talán még soha nem éreztük a természetet ennyire közelinek! Gyönyörű a naplemente, különleges a felhők vonulása, a kinti fürdő pedig még szebbé teszi az egyébként is misztikus helyet!
Újra és újra szerelembe estünk a természetbe, egymásba és a Csipkébe!
Remélem, hogy mihamarabb visszatérhetünk.

csipke_logo_fekete-kicsi
Szeretnénk megköszönni, hogy egy ilyen mesés helyen pihenhettük ki a város és a munka okozta fáradalmakat. Csodálatos hétvégét tudhatunk a hátunk mögött. Rengeteg gyönyörű élménnyel és kisimult idegrendszerrel térhetünk haza. :) 

csipke_logo_fekete-kicsi
Tökéletes felüdülés volt testnek és léleknek! Nagyon köszönjük, még visszajövünk!

csipke_logo_fekete-kicsi
Gyönyörű hely, a legkedvesebb vendéglátókkal. Köszönünk mindent!

csipke_logo_fekete-kicsi

Köszönünk szépen mindent! "Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik."

csipke_logo_fekete-kicsi

Köszönjük, hogy itt lehettünk. Igazi nyugalom sziget ez a hely. Köszönjük a sparhelttal való főzés örömét is. 

csipke_logo_fekete-kicsi

Ami Angliában Exmoor az Magyarországon Somlóhegy. Ezt a szép vidéket a helyi borok és természetesen a Csipke teszi tökéletessé. 
Köszönjük a lehetőséget, hogy itt lehettünk!!!!


csipke_logo_fekete-kicsi

"Indulni kell, megint... és az álom búcsút int, de őrizd tovább a csodát egy életen át" - Somló Tamás
Élveztük minden percét!

csipke_logo_fekete-kicsi
Nagyon jó választás volt. Csend - nyugalom... Hangulatos kis szálláshely, sok sok ötlettel... 
Egy-kettő ötletet el is viszünk magunkkal. Köszönjük!

csipke_logo_fekete-kicsi

„A testnek pihenésre, az elmének békére,

a szívnek örömre van szüksége.”
Ezen a csodás kis helyen minden megvalósult, nem csalódtunk – azt kaptuk, amit vártunk.
Millió köszönet a csodás szervezésért! Visszavágyunk sok szeretettel!

csipke_logo_fekete-kicsi
40 éves szülinap, 13 éves kapcsolat, 10 éves házasság – a legjobb helyet találtuk az elvonulós ünnepléshez! A „Somló-vibe”-ot megkoronázta ez a remek kis lak. Köszönjük, hogy összehoztátok! 

csipke_logo_fekete-kicsi
Hangulatos hely egy pár részére, elvonulni kicsit. Hegyoldal, szép táj, jó borok karnyújtásnyira. Nyugalom, stílus, lélek.


csipke_logo_fekete-kicsi
Nagyon szépen köszönjük az előző hétvégét. Tökéletesre sikeredett! Igazi kikapcsolódás, átlényegülés, megérkezés volt. Azóta már többször álmodtam magam vissza oda.  A ház, a fürdő, a táj csodálatos, tényleg egy igazi ékszerdoboz.
csipke_logo_fekete-kicsi
Béke. Csend. Nyugalom.

Jó ízű cseresznye. Eső. Szivárvány.
Mókus a fán. Ringatózás hintán.
Megáll az idő. Ég és Föld összeér.
Kint vakító telihold.
A kályha duruzsol bent.
Kell ennél több? Nem kell.
Itt úgy érzem, létezem.
Csipke, te tetted ezt!
csipke_logo_fekete-kicsi
A legjobb helyet választottuk arra, hogy megünnepeljük a 0. házassági évfordulónkat! 
Köszönjük a kedvességet és a rugalmasságot! Nagyon jól éreztük magunkat! A legjobb hely az elvonulásra!!! Máskor is jövünk!

csipke_logo_fekete-kicsiHegy. Ház. Nap. Hő.
Kint fű és kő.
Bent csönd és hűs.
Mind ott, kit űz
Nap és szellő, 
Fény és felhő.
Két eb, férj, nő.
Kert és szőlő.
Kávé és könyv.
Béke és csönd.
csipke_logo_fekete-kicsi
Kedvesség. Odafigyelés. Csend. Nyugalom. Madárcsicsergés. Pillangók. Cseresznye. Vár. Erdő. Természet. Imádom!!! 

Mintha haza jöttem volna! Visszajövök még!
Hálával, szeretettel, békével távozom...

csipke_logo_fekete-kicsi
Nagyszerű hely a kikapcsolódásra!
Hangulatos, megkomponált, minden apró részlete passzol az autentikus környezethez. 
Jó volt itt lenni.
csipke_logo_fekete-kicsi
Nagyon jól éreztük magunkat. Tökéletes hely az elvonulásra, relaxra, feltöltődésre. 
Köszönjük a kedves vendéglátást, figyelmet. Csodás a hely kisugárzása, hangulata. 
Szeretnénk még máskor is jönni! Köszönet a lehetőségért!

csipke_logo_fekete-kicsi
Köszönjük az élményt és a minden részletre kiterjedő figyelmességet! 
Éreztük, hogy minden a vendégekért van...! Nagyon pozitív volt, hogy a két kutya sem okozott problémát! Jól éreztük magunkat a Csipkében!!!

csipke_logo_fekete-kicsi

CSIPKE SOMLÓ - Szőlők között kicsi ház és csak Ti ketten!

Csend, béke, természet - nincs idegen

Lábaskád - kandalló - kilátás - romantika

OTP, MBH (MKB), K&H SZÉP kártyát használhatsz.

Foglalj most!

csipke-somlo-logo-white

   
        tiktok

© 2026 Minden jog fenntartva. Csipke Somló - A Te házad a Somlóhegyen! Hegyoldalban, szőlők között kicsi ház, ami csak a Tiétek! Gyakori kérdések Házirend Kapcsolat Foglalás Impresszum Adatvédelmi nyilatkozat Süti beállítások

Kreatív website

Csipke Somló

Weboldalunk a működéshez elengedhetetlen sütiket használ. A statisztikai és marketing sütik elfogadása segít nekünk, hogy személyre szabott ajánlatokkal és jobb felhasználói élménnyel szolgálhassunk.

További információ